Egy kis néprajz, ez elkerülhetetlen lesz ebben a bejegyzésben, remélem a gazdag képanyag azokat is kiszolgálja, akik unalmasnak tartják. A hagyományos magyar népművészeti stílusnak, a többi művészeti ághoz hasonlóan, megvan a sajátos élete, tehát van kezdete, alakulása és végül elhalása. Pontosan sajnos nagyon nehéz meghatározni a történelmi alakulását, mert ahogy haladunk visszafele a múltja fonalán, egyre jobban elhalványodik, és egyre kevesebb tárgyi emlékkel illusztrálható. A XVIII. század vége előtti sok évszázados idő csak szórványos emlékanyagból, régészeti leletekből, és más népek kultúrájából vett párhuzamok alapján rekonstruálható. Ha már emlékanyag, beszúrok egy képet a tulipános ládámról, és a benne talált tálakról, amit a nagymamámtól örököltem.
Aki éppen egy ilyen tárgy korhű díszítéséhez keres ötleteket, annak hasznára válhat. (Off: Restaurálástól mindenkit óva intek, mert ezekben a tárgyakban pont az eredeti festésük képezik az értéket, esetleg érdemes elvinni egy szakemberhez tisztításra, konzerválásra. Én is ezt tervezem.)

A virág, a virágból alkotott minta a magyar díszítőművészet fő motívuma. A magyar nép a díszítést "virágzásnak" is nevezi. A virágzó asszonyok és mesteremberek, a virágmintát sohasem közvetlenül a természetből vették. A minta kézről kézre "szállt", emlékezetből dolgoztak, hasonlóan mint azt tanultuk a népdalok esetében. Bár a népművészet virágai végtelenül sokfélék, ezek elnevezése néhány virágra, néhány alapmotívumra egyszerűsödik le. Az alapmotívumok két csoportra oszthatók: kerek motívum és kehelyszerű motívum. A legközkedveltebb, és legrégebbi kerek motívum a felülnézetből ábrázolt rózsa, és kerek a gránátalma motívum, amely metszetben mutatja a gyümölcsöt. Kehelyszerűek a profilból ábrázolt virágok: a liliom, a tulipán, a szegfű. A ládikán is jól megfigyelhetők.

A kerek motívum kiinduló alapja általában a kerek, ha valaki nekikezd a rajzolásának érdemes segédvonalnak használni egy kört, esetleg szív vagy csepp formát, utána erre az alapformára építeni fel a motívumot. Segítség még, ha húzunk egy függőleges vonalat és tükörbe rajzoljuk, hogy a sarkalatos pontok elhelyezkedése magasságban stimmeljen. Példa három lépésben:

Rózsa. A rózsa a szerelem jelképe, népköltészetben a kedves megszólítása, megnevezése: "Nem az a rózsa ki a kertben nyílik, hanem az a rózsa, kik egymást szeretik". A rózsa a magyar népművészet minden ágának legkedvesebb, leggyakoribb motívuma.

A gránátalma motívum sokszor a rózsa formáját felhasználva belül tagolt, rácsmintával, pontozással, félkörökkel, szárával ellentétes oldalán apró vonalkákkal díszítjük. Ezt itt most el kell képzelni, bocs. A gránátalmát ma alig ismerik, valaha főúri asztalra való ritka, ünnepi gyümölcsnek számított. Igénytelen külsejű, de felvágva annál érdekesebb: apró sűrű magok tömkelege málnaízű vérpiroshúsban. A motívum felvágva ábrázolja a gyümölcsöt, a rácsozás a magok sűrű hálózatát hivatott bemutatni. A paradicsomkertnek sokmagú almája a termékenységet szimbolizálja az ókortól kezdve. A motívum az európai iparművészetben a keleti brokátok révén került és főleg a reneszánsz hímzések gyakori eleme. Régi magyar neve "pomagránát", az úrihímzések megjelölésénél fordul elő. A népi motívumelnevezések között nem találkozunk e szóval, azonban a Kalotaszeg falvaiban "almásos rózsás"-nak nevezik a gránátalmás motívumot. ...

Még sokat tudnék mesélni, de ebben a posztban legyen elég ennyi. A következő bejegyzésben ennél is gazdagabb képanyaggal próbálok készülni, és mesélek még a liliomról, a tulipánról, a rozmaringról, és a magyar népi díszítőművészetben megjelenő madárról.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.